Kutyás futás - 2011. december 29.

Séta
táv: 5,2 km
idő: 52 perc
seb: 6 km/h

Futás
táv: 3 km
idő: 18 perc
seb: 6 sec/km

Különös telünk van idén.
Karácsony előtt két nappal leesett a hó, hogy az ünnepre fehér legyen minden, aztán most karácsony után néhány nappal úgy elolvadt az egész, mintha nem is lett volna hó semerre. Ugyan az udvarunk még kicsit saras, de az utak szárazak és nagyon enyhe, kellemes idő van, vagyis pont futóidő. Én benne lennék, hogy tavaszig már ilyen enyhe telünk legyen, aztán jöhet a tavasz és a nyári kánikula.

Mára megbeszéltünk egy sétát Sophiával, de mocsárláztól tartva nem az erdőt, hanem inkább a Slötyit választottuk, hátha ott már szárazabb az út és nincs akkora sár. Jól választottunk, mert a tónál remek volt az út, csak egy részen volt dagonya, de a többi részen ilyen kellemes, őszi idő van:



A sétára most velünk jött Bundás is, aki új hámot kapott karácsonyra. Nagyon jól bevált eddig a nyakörv is, de a canicross versenyszabályzatában szerepel, hogy a kutyák hámot kell viseljenek a futópórázhoz. Ilyen pórázunk már volt, de hám még nem, úgyhogy vettünk egyet a kutyusomnak és ma próbáltuk ki először.
Így áll rajta:

Otthon a teraszon

Szerintem nagyon jól áll a fekete bundáján a narancssárga hám. Annyira csinos, nem? Vagy csak én vagyok elfogult?

A hám egyébként tényleg nagyon jó, nem fojtogatja magát a kutya séta közben, könnyebben mozog így, de azért van hátránya is a dolognak: ebben jobban tud húzni. Bundás nagyon ügyes, okos kutyus, sok mindent és hamar megtanul, csak sétálni nem tud. Jártunk vele évekkel ezelőtt kutyaiskolában, szépen megtanult minden alap dolgot, hogy hogyan kell ülni, állni, hogyan (nem) kell ételt kézből elvenni, főleg idegenektől nem, de a rendesen láb mellett sétálást valahogy nem tudta elsajátítani, mert a séta neki egyet jelent azzal, ha póráz van rajta, hogy nekiindul, mint a gép és úgy húz, hogy alig lehet megtartani. Legalább is ez volt eddig, mert valamennyire visszatartotta a nyakörv fojtogatása, de most hogy hám van rajta, már ez az akadály is elhárult, úgyhogy ma úgy sétáltam, akarom mondani repültem le vele a tóig, mint ahogy a tavakon látni, hogy egy motorcsónak húzza az ejtőernyőst. Nem tudom, milyen sportnak hívják ezt, de ha Bundás így folytatja, úgy érzem hamarosan meg kell tanulnom a nevét, mert esélyes versenyző lehetek a sportágban.

A tónál találkoztunk Sophiával és szerencsére Bundika is visszavett a sebességből, úgyhogy sétáltunk együtt négy kört kellemes tempóban szócsépléssel (Bundás vakkantgatással) egybekötve. Viszont olyan remek idő volt, meg láttam, hogy kiskutyámban is túlteng az energia, hogy kedvet kaptam egy kis futáshoz. Régen futottam már, mert még mindig nincs túl jól a tüdőm, de néhány kör biztosan nem fog megártani.
Sophia vállalta, hogy az első körben fotóz minket, aztán tőle elbúcsúztunk, mi pedig futottunk még két kört Bundással.

Így futunk mi*

Fééééék*

Érdekes, hogy Bundás séta közben mennyire húz, de amint futni kezdünk, pillanatok alatt felveszi a tempómat és már nem húz, hanem teljes összhangban futunk. A póráz épphogy csak feszül, pont amennyire kell. Ha meglát valamit, vagy egy másik kutyát, akkor sem iramodik meg és ránt el engem, hanem csak oda néz, de közben fut tovább, mintha ilyenkor a világ egyetlen és legfontosabb dolga lenne, hogy futni kell a gazdival. Semmi más nem számít neki ilyenkor. Még a pórázt sem kell fognom, nem is kell irányítgatnom, mert amint egy lépést teszek jobbra vagy balra, egyből megérzi és igazodik elém. Kanyarodásnál sem kell szólnom neki, érzi, ha irányt változtatunk. A képeken is jól látszik, hogy mindig pontosan előttem fut.

Nagyon szeret Bundás futni, talán még nálam is jobban.
Jobban szereti, mint az erdőben a póráz nélkül rohangálást. Nem tudom, miért olyan jó ez neki, hiszen ilyenkor az én tempómat futja, ami neki valami gyors gyaloglásfélére hasonlít leginkább, de nagyon odavan a közös futásokért. Sokszor az az érzésem, hogy ez a legjobb, amit a kutyámért tehetek, hogy elviszem magammal futni. Ráadásul a versenyszellem is nagy benne: amint feltűnik előttünk valaki, nem nyugszik, míg le nem előzzük. Ezért gondolom, hogy egy canicross versenyért odáig lenne meg vissza.

Ennyire élvezi a futást, még vigyorog is*

Az emberek mindig megmosolyognak minket, mikor így "összekötve" futunk, de persze volt már néhány éve, hogy beszóltak nekünk. Akkor is a tónál köröztünk és egy hapsi horgászott a parton. Láttam, hogy minden körben minket néz és körről körre egyre csúnyábban vizslat minket, mire egyszer csak nem bírta tovább és gorombán beszólt nekem: "Miért kínozza már azt a kutyát?" Nem válaszoltam neki, mert egyszerűen nem is értettem a kérdést. Miből gondolja, hogy kínzom? Úgy néz ki a kutya, mint akit éppen kínzok? Bundásnak ez örömfutás! Ha tudná a fickó, hogy kiskutyámnak az a kínzás, mikor meg kell állni, mert sokszor ő még menne tovább, csak én nem bírom.

Szerencsére most csak egy ismerős, idős bácsi jött.
Sokszor láttuk már itt a tónál, már köszön is és mindig megcsodálja Bundást. Nagyon tetszik neki, de Bundás is nagyon bírja a bácsit. Igaz, kiskutyám mindenkit szeret, de valami miatt ezt a bácsit külön figyelemmel is kitünteti. Most is akkor jött a bácsi, mikor még sétáltunk és Bundás egyből rárohant, felugrott rá, hogy jól megpuszilgassa, mielőtt még visszatarthattam volna, úgy hogy szegény ember majdnem hanyatt esett, a korlátnál támaszkodott meg, de nagyon örült Bundásnak. Mondta is, hogy fussunk már, mert látja a kutyán, hogy már futhatnékja van.
Aztán tényleg futottunk néhány kört, a bácsi meg szembe futott velünk. Ilyenkor mindig jól megnéz minket, nagyon tetszünk neki, meg is jegyezte az egyik körnél: "Nem is tudom, ki helyesebb: a kutya vagy a gazdája." Hát egy ilyen bóktól még Bundás is elpirult.

A megfáradt futócsapat*

Három kör nekem bőven elég volt mára, de Bundás nagyon zokon vette, mikor megálltunk. Őrült módon nekiállt húzni és vinnyogott is hozzá, hogy rávegyen ismét a futásra, de nekem elég volt. Meg Bundás is régen futott, nem kell őt sem túlterhelni egyből.
Levezetésképpen sétáltunk még néhány száz métert, aztán kanyarodtam volna hazafelé a tótól, de Bundás befékezett és nem hagyta magát, alig bírtam elhúzni a Slötyitől. Annyira élvezte, hogy nem akart még hazajönni. Hihetetlen mennyit tudna futni ez a kutyus, ha hagynám. Képes lenne szerintem addig menni, míg össze nem esik.

A kis futóbolondommal*

A futás egyébként nekem is nagyon jól esett.
Remek időnk is volt ma és már nagyon hiányzott a futkározás. Most meglepően jól ment, mintha nem is hagytam volna ki egy hónapot, de azért elég volt ez a 3 km bemelegítésnek. Mondjuk azért a mai időeredményben Bundás négy praclija is benne van, mert ha akarom, ha nem, azért vele mégis egy kicsit gyorsabban futok, mint egyedül.
Ráadásul nem is a saját futótechnikámmal megyek, hiszen azért mégiscsak húz egy kicsit:

Majdnem hátraesek*

Jól látható a fenti képen, hogy egyáltalán nem előre dőlök, hanem szinte hátra, ahogy a kutya kihúzza alólam a derekamat. Nem csoda, hogy már 3 km után ismét fájt a csípőm, úgyhogy nem lehet állandóan kutyástól futni, különben úgy járok, mint néhány éve. Akkor minden futásomra vittem Bundást is, aztán a versenyeken mikor egyedül kellett volna teljesítenem, alig bírtam futni, mert úgy megszoktam már, hogy enyhén húz a derekamnál.

* Sophia fotói