2010. május 1., szombat

In memoriam májusi Szigetfutás

Sajnos nem vagyok jobban.
Állandó hol alacsonyabb, hol magasabb hőemelkedés gyötör, ami már teljesen lemerített testileg és lelkileg egyaránt. A hasam továbbra is fáj, bár most nem annyira, mint 1-2 hete, de hason nem tudok aludni, nadrágot, harisnyát, szoknyát nem tudok felvenni, egyedül a kismama nadrágot tűröm meg valahogy. Merthogy ilyenem is van. A szörnyű kínjaim között muszáj volt beszerezni egyet, mert már semmit nem tudtam felvenni.

A nőgyógyász hasi ultrahangra küldött.
Bejelentkeztem, de csak május 11-re volt időpont a vizsgálatra és ez is több, mint egy héttel ezelőtt. Ez embertelen, hogy ennyit kell várni egy néhány perces vizsgálatra. Ráadásul, amíg meg nem vizsgálnak még azt sem tudják, hogy súlyos-e vagy sem, úgyhogy el tudom képzelni, hogy néhányan a várakozások alatt elpatkolnak. Legalább annál kevesebb a problémás beteg...
A férjemnek egy barátja viszont radiológus, így őt kértük meg és még tegnap megvizsgált délután, mikor ügyeletben volt. Szerencsére tudott segíteni és nem kellett kivárni ezt a több, mint két hetet.

Viszont nem talált semmit.
Azt mondta gyulladást nem lát, csak az emésztéssel van egy kis problémám, de egyáltalán nem vészes, úgyhogy menjek el egy gasztroenterológushoz, akivel majd átbeszéljük az étkezésemet és akkor rendben leszek. Ennek egyrészt örültem, hogy nincs komoly baj, másrészt nem örültem, hogy nincs eredmény, mert akkor mitől vagyok ennyire rosszul? Harmadrészt pedig szintén nem örültem, mert megint az étkezésemet piszkálják és erre allergiás vagyok. Tudom, hiszem és érzem, hogy ez a vegán életmód, amit folytatok, jó. Sőt, nagyon jó. Nem tudom, hogy mi lehet ez a furcsaság, amitől most szenvedek, de nem hinném, hogy az étkezésem okozza a problémát. Rengetegen élnek ilyen táplálkozáson a világban és pont én pusztulnék bele? Nem hinném.

Szerencsére van még régről egy gasztroenterológus ismerősöm, aki szintén vegetáriánus, őt fogom felkeresni. Azt hiszem, egy húsevő orvos rám nézne és annyit mondana, hogy egy jó húsleves biztosan rendbe tenne. Ja, az biztos, hogy minden gondom megoldaná, mert hamar átsegíteni az örök életbe.


Mindenesetre most ismét kénytelen voltam kihagyni a mai Szigetfutást. :-(
Édesapám ott volt. Sőt, még két napja is kérdezte, hogy akkor megyek-e, de muszáj volt nemmel válaszolnom. Hogy mennék? Gyenge vagyok, mint a harmat. Nem tudok futni még egy km-t sem, pedig annyira készültem, hogy ezen már ott leszek. Még a rajtszámom is előkerestem, leporoltam, mégsem kerülhetett sor a bevetésére...
Nagyon hiányzik a mozgás, főleg a közös edzések, versenyek hangulata. Így meg pláne, hogy tudom, hogy ismerőseim, rokonaim ott vannak és én nem mehetek... Azt hiszem, nem bírok ki még egy versenyt, sportrendezvényt itthon ülve!
Remélem, mihamarabb kiderítik, hogy mi bajom van, rendbe szednek és újra száguldhatok...

5 megjegyzés:

Norka írta...

Most látom, hogy milyen régi ez a blogod is. Lassan főmunkaidős blogger leszel:)
Marathoni jóga hétvégém volt (szombat-vasárnap 12 óra jógázás:)) ),
És szombaton lénapot tartottam, tegnap is alig ettem, estig, ezzel csak a böjtös-teljesítményes gondolataidra reflektálnék. Miszerint így sokkal könnyebb, sőt, jógáról lévén szó, egyre több energiám volt. Éhség sehol. De jó lenne mniden napomat így tölteni...

Szilda írta...

Jól láttam hogy már rendbejöttél?

Szamóca írta...

Norka,
itt is megtaláltál! ;-)
Hú, de jó lehetett ez a jógás hétvége! Akkor most biztosan 10 centivel a föld fölött jársz, igaz? És magadtól jógáztál ennyit, vagy ez valami jógás program volt?
Azt hiszem, nekem is újra el kellene kezdenem jógázni... Akkor rakhatnék fel ászanás posztokat is és kamatoztathatnám jógaoktatói képességeimet, ha már egyszer elvégeztem egy ilyen tanfolyamot is.
Igen, a böjt után én is remekül voltam, de mióta eszek, azóta megint visszatért ez a furcsa kór.

Szilda,
sajnos nem vagyok jól. A böjt után minden rendben volt, de mióta eszem, ismét rosszul vagyok. Jelenleg rengeteg vizsgálatra járok, kicsit elegem is van már belőle, de erről majd a következő post elején írok pár sort.

Norka írta...

Kicsit lemaradtam... Ezt a jógatanárom szervezi nem itt élő jógatanároknak. Továbbképzés szerű. 1-2 fő jöhet innen is, nagy öröm és megtiszteltetés Tőle tanulni.
Milyen jóga tanfolyamot végeztél?

Szamóca írta...

Norka,
nagyon jó lehetett!
Néhány éve a Sivananda Jógaközpontban végeztem el a jógaoktatói tanfolyamot, majd egy darabig oktattam is. Először ott a központban, aztán a saját jógastúdiómban.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails