Futás
táv: 1 km
idő: 6,5 perc
seb: 6,5 perc/km
Lógás
idő: 2 perc
idő: 6,5 perc
seb: 6,5 perc/km
Lógás
idő: 2 perc
Egész héten a helyi rendelőintézetben várakoztam.
Ahogy múltak piros betűs ünnepnapjaim, úgy enyhült a fájdalom az oldalamba és az alhasamba, így a nőgyógyászhoz próbáltam meg első körben bejutni. Tegnap végre sikerült, viszont az orvos nem talált semmit, úgyhogy továbbküldött más vizsgálatokra is, de ez majd a jövőheti program lesz.
Most, hogy nagy nehezen lábra tudok állni, mi mással is tölthetném az időmet, mint futással.
A fájdalom ugyan elmúlt, de a hőemelkedés maradt, viszont már annyira megszoktam, hogy észre sem veszem. Nem voltam ma még teljesen jól, de most már fogalmam sincs, hogy milyen az: 'teljesen jól' lenni. Valamibe meg kell halni, hát akkor, ha már választhatok, akkor legyen ez a futás.
Édesapám is jött, a tónál találkoztunk.
Előreengedtem, mondván, hogy majd elkullogok hátul. De amit műveltem azt nem hogy futásnak, de még kullogásnak sem lehet nevezni. Ismét ugyanazok a furcsa tünetek jelentkeztek már pár száz méternél, mint ami január 11-én, az utolsó futásomnál.
Alig vánszorogtam, semmi erőm nem volt, azt hittem sosem lesz vége az egy körnek. Nem is kínlódtam tovább, egy kör bőven elég volt. Még ezt is 6,5 perc alatt sikerült megtennem. Amúgy sem vagyok egy gyors futó, de ez elég gáz eredmény egy km-en. Még ha 10 km-t futnék ilyen átlaggal, talán elnézném, hogy a végére már fáradok, de tavaly például 6-7 km-en rendszeresen 5:40 és 5:50 közötti perceket futottam km-enként. Ez még szeptemberben volt...
Szóval, jövőhéten folytatom a doki sorozatot.
Igazából nem is érdekel mi bajom, nem foglalkoztat, hogy mi ez az egész, csak azt mondják meg, hogy mikor tudok újra futni és e cél érdekében megteszek bármit. A többi nem érdekel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése