2010. február 23., kedd

Streching - 2010. február 23.

Streching
idő: 50 perc


Jelentem: kipróbáltam az egyik streching dvd-t!
Nem pont erre számítottam, de azért jó volt és tényleg nagyon jólesett a mozgás. A gyakorlatok nem megterhelőek, úgyhogy el tudtam végezni és nagyon jól felfrissültem tőle.

Igaz, nem minden mozdulatot tudtam rendesen végrehajtani.
Amik néhány hónapja még egyszerű és természetes lazító-nyújtó mozdulatoknak tűntek, azokkal most kicsit meggyűlt a bajom: annyira merevek és kötöttek az ízületeim, izmaim így mozgás nélkül. Sajnos, ha nem gyakorlok rendszeresen, akkor akár néhány hét is elég ahhoz, hogy látványosan elgémberedjek.
Szóval, néhány résznél azért kicsit megszenvedtem, de rendszeresen végezve biztosan bele fogok jönni ismét. Örülök, hogy legalább ennyit tudok most csinálni, amíg a vasraktáraim töltődnek. :-)

Amiért viszont kicsit csalódott vagyok a dvd-vel kapcsolatban, hogy nem igazán erre számítottam. 50 perces a program, de annak az utolsó 20 perce szerintem már elég felesleges. Ugyanazokat az izmokat nyújtja, amit már az első félórában sokkal intenzívebben megnyújtott, vagyis az utolsó 20 perc már olyan semminek tűnik, mert azt nem is érzi az ember. Talán annak kellett volna a bevezető résznek lenni, mert sokkal könnyebbnek érezni. Talán ráhangolódásnak jó lett volna.
A másik, ami még szintén az utolsó negyed órára vonatkozik, hogy néhány percenként váltjuk a pozíciót: hol hasra fordulunk, hol a hátunkra. Ez a program elején nincs így, a vége felé pedig ilyen ellazult állapotban ez iszonyatosan zavaró és megerőltető. Zavaró, mert kizökkent a ritmusból és rossz újra meg újra fordulni, mint egy rotációs kapa. Nem értem, hogy a hason fekvő gyakorlatokat miért nem lehet egymás után elvégezni, majd a hátunkon fekve megcsinálni az összes háton fekvő gyakorlatot?!

És még van egy gondom, de valószínű ez nem a dvd hibája, csak nekem voltak nem megfelelőek az elvárásaim. A dvd-n lévő gyakorlatok nagyon jól nyújtják az összes izmot, még a legapróbbakat is, néhány ízületet is kellően átmozgatnak, de ezekből a gerincre nagyon kevés gyakorlat hat, a gerinc átmozgatása, nyújtása szinte nem is szerepel a filmen. Pont a gerincre, a legnagyobb ízületi bázisra nem jut elég figyelem, pedig minden indul ki!
Egyébként valószínű csak én nem vagyok tisztában a streching-gel és lehet, hogy ez nem tartozik bele, de 50 perc után úgy éreztem, hogy nagyon kellemes átmozgattam a végtagjaimat, megnyújtóztattam a törzsizmait is mindenhol, de a gerincem olyan, de olyan merev maradt, mert az nem kapott ebből a jóleső streching-ből...

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails