2010. április 13., kedd

Gerinc-streching - 2010. április 13.

Gerinc-streching
idő: 20 perc


Ne ijedjetek meg, ha nem ismeritek ezt a mozgásfajtát, ugyanis ezt most találtam ki - vagy pár hete már érlelem a gondolatát magamban.
Mint azt már többször említettem, a streching DVD-imről nagyon hiányolom a gerinc hatékonyabb nyújtását, átmozgatását. Persze mondhatnátok, hogy az már gerinc-torna és ezt miért a strechingtől várom, de a gerinc nyújtása egyáltalán nem elhanyagolható, sőt, én azt hittem, hogy egy profi módon felépített 50 perces streching program a gerinc nyújtására épül, hiszen számomra ez lenne az alap, mert az egészséges gerincből indul ki minden fajta mozgás...

A gerinc fontosságáról egy januári bejegyzésemben már írtam a gravitációs keret kapcsán, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egészségünk elsősorban a gerinc egészségétől függ. Ha gerincünk rendben van, jól működik, egészséges, rugalmas, akkor a testünk is jól működik, egészséges és rugalmas. Úgy is mondhatnánk, hogy a gerinc a legfontosabb szervünk, hiszen indul ki minden.
Legtöbb és legfontosabb ízületek a gerinc csigolyái között található ízületek. Megóvásuk létfontosságú, hiszen rengeteg ideg innen indul és ide érkezik. Ha bármi gikszer van a gerinc ízületeivel, porckorongjaival, az rengeteg egyéb problémát von magával.

Gerincünk egyben a testünk váza, tartóoszlopa is. Ha ez az oszlop sérül, roskadozik az egész épület. Hiszem, hogy a húsevés mellett az ember másik nagy hibája a teste ellen a felegyenesedés volt, mert ezzel nagyon sok súly és teher hárult a deréktáji szakaszra. Ez rengeteg gerincproblémát vont magával, főleg a deréktáji szakasz érzi meg ennek következményeit, amit még súlyosbítunk a mozgásszegény életmóddal és a napi 8-10, vagy akár 12 órát számítógép előtt töltött munkaórával. Ilyenkor nem csak az alsó csigolyák terhelődnek, de egy természetellenes, kényelmetlen, mozdulatlan állapotba kényszerítjük a gerincet hosszú órákra. Ezt még a nyaki csigolyák is erősen megsínylik, hiszen egy kényelmetlen, görcsös tartásba merevedve szenvednek egész nap, ahogy a képernyőre meredünk. Nemcsak a csigolyáknak ártunk ezzel, de a gerinc mellett futó és a gerincből kilépő sok apró izmot is terheljük, roncsoljuk így. Muszáj erre a kérdésre nagyobb hangsúlyt fektetni, mert egy kis odafigyeléssel sokáig megóvható a gerincünk.

Erre már csak hab a tortán, hogy nem mezítláb és nem természetes talajon járunk, hanem kemény talpú (lehetőleg minél divatosabb) cipőben és aszfalton mindenütt. Így minden lépés óriási megterhelés a gerincnek. Hiába a gerinc rugalmassága és a rugalmasságát fokozó S-alakú görbülete, hosszútávon ez mégiscsak megterheli szegényt a porckorongok egészségének rovására. Ez kezdődhet akár egy ártalmatlannak tűnő lúdtalppal is, ugyanis már ez aprócska elmozdulást von magával a medence területén, amit megérez a gerinc is, vagyis egész vázrendszerünket érinti a lúdtalp, így ennek kezelése sem elhanyagolható.

Ezt pedig tetézzük még azzal, hogy egészségünk érdekében sportolunk, futunk, aerobicozunk megfeledkezve a gerincünkről és néhány sporttal bizony szintén a gerinc ízületeit terheljük, pedig egy kis odafigyeléssel szintén sokat tehetnénk e fontos szervünk rugalmasságáért.

Fontos még megemlíteni a táplálkozást is, hiszen helytelen falánkságunk nem csak a keringési rendszerre, a szívre, a bélrendszerre, de az ízületekre is hatással van, beleértve a gerinc ízületeit is. Táplálkozásunkkal nagy mértékben hozzájárulunk gerincünk öregedésének felgyorsításához.
Ja, és a túlsúlyról is szót kell ám ejteni, bár azt hiszem, ezt nem kell magyarázni. Minél több kilót sikerült begyűjtenünk, annál több kiló csapódik, nehezedik a gerincre (is - a térdízületekről nem is beszélve) minden lépésnél. Minél több kilót cipelünk, annál jobban roncsoljuk a porckorongjainkat és annál nagyobb az esélye, hogy az amúgy is gerinc-idegen civilizált életmódunkkal még jobban tetőzzük a gerincünkre háruló problémákat.

Gerincünk a tartóoszlop.
Egy darabig terhelhető ugyan, de nem bír el mindent és egyszer csak összeroppan, de ezt inkább ne várjuk meg. Visszafordíthatatlan károkat okozhatunk ezzel magunknak. Egyébként ha egy kicsit lelki és spirituális oldalról közelítjük meg a gerinces-kérdést, akkor is láthatjuk, hogy mennyire fontos ízületcsoportról van szó.
Azt szokták mondani, hogy a hosszú ideig cipelt lelki problémák nyilvánulnak meg a gerincbetegségekben, hogy a nagy lelki terhet a gerinc sem bírja már cipelni, vagyis a lelki problémák egyik elsődleges testi megfelelője a gerincünk.
Fontossága a keleti tanításokból is kiviláglik, hiszen úgy tartják, hogy az egészséges gerinc a hosszú élet titka és hogy innen indul ki az élet. Ez valószínűleg az élet energiával, a pránával, vagy csível hosszható kapcsolatba, ugyanis a fő energiacsatorna a gerinc mentén halad. Vagyis az életenergia elsősorban a gerincben áramlik. Ha gerincproblémák miatt az energia áramlása itt elakad, akkor az életenergiánk akad el és jobb esetben csak megbetegszünk. Figyelemreméltó, hogy a csakrák (energiagócok) is mind a gerinc mentén találhatóak.
Ezért is helyez a jóga elsősorban a gerincre ekkora figyelmet, mert ez a mozgás és az élet központja is. Életünk tartóoszlopa.

A fentieket egyébként a saját bőrömön (gerincemen) kellett kitapasztalnom, valószínű ezért is érdekel ennyire ez a téma. Lehet, hogy én sem foglalkoznék a gerincemmel, ha nem lenne muszáj, így viszont megértettem, hogy mennyire fontos és milyen kevés odafigyeléssel karbantartható. Biztatnék mindenkit, ne hanyagolja el a gerince figyelmét. Írok majd egy külön bejegyzést a gerincnek jóleső mozgásokról és a mindennapi életben alkalmazható apró trükkökről is, amikre odafigyelve sokáig egészségben tarthatjuk gerincünket és ezáltal egész testünket.

Nos, ennyi bevezető után elárulom, hogy most mit találtam ki.
Régen nagyon sokat jógáztam, abban is rengeteg gerincnyújtó gyakorlat szerepelt. A pilatesben úgyszintén sok a gerincet nyújtó, megmozgató, erősítő gyakorlat. A gerinc-torna szintén egy lightos, a gerinc egészségét szolgáló mozgásforma.
Ennek a három mozgásfajtának a mozdulataiból, gyakorlataiból, elemeiből szeretnék egy gerinc-streching nevezetű gyakorlatsort összeállítani, amiben rengeteg nyújtó gyakorlat szerepelne a gerinc alsó, középső, felső és nyaki szakaszát egyaránt érintve. Egy olyan mozgássort szeretnék felépíteni tehát, ami figyelembe veszi a gerinc természetes mozgását, mozgásigényét és ez alapján mozgatja át, úgy hogy egészséges, rugalmas, hajlékony és mozgékony maradjon mindenféle megerőltetés nélkül, de mindenképpen fontos, hogy mozgassuk és használjuk a gerinc ízületeit is, úgy ahogyan a könyökünket, vagy a térdünket használjuk.

Hihetetlen mozgástartománya van ám a gerincnek egyébként, amiről ma már nem is tudunk, mert legtöbbször azt hangoztatjuk, hogy ehhez már túl öreg vagyok, vagy nem vagyok elég hajlékony. Ugyan már! A gerincet fiatalon kell tartani és akkor a testünk is fiatal és rugalmas marad. Csak elgémberedett a gerincünk, de egy kis tornával újra mozgásba hozható. Ehhez szeretnék egy minden szempontot átfogó gyakorlatsort összeállítani, ami bárhol, bárkinek végezhető lenne. Egy olyan egyszerű gyakorlatsorról álmodom, amihez nem kell DVD, nem kell a tv, vagy a számítógép előtt tornázni, hanem fogom a tornamatracom, kimegyek a teraszra, vagy a kertbe és a felkelő nap cirógató sugarainak melegében életet lehellek a gerincembe is.

A mai gerinc-streching egyébként csak egy kezdeti próba volt, de jól sikerült, megvan a mozgássor alapja és ezt még bővíteni fogom könnyebb, nehezebb gyakorlatokkal egyaránt, hogy legalább egy fél órás sorozat legyen belőle, de jó lenne akár egy 40-50 perces gyakorlatsor is, attól függően, hogy éppen mennyi időm van rá. A gyakorlatsort magamon kísérletezem ki és ha megvan egy minden szempontból tökéletes gerinc-streching, akkor természetesen majd közzéteszem.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails