Futás - 2010. január 11.

Futás

táv: 3 km
idő: 20 perc
seb: 6,67 perc/km

Ma ismét kimerészkedtem futni a tóhoz. Nem kellett volna.
Éreztem én már egy ideje, hogy minden sporttevékenység olyan nehézkesen megy, de csak általános gyengeségnek tudtam be a dolgot. Kicsit jobban odafigyelek az étkezésemre és majd szép lassan helyrejövök - gondoltam. Amúgy is télen mindig kevésbé aktív az ember, nem láttam ebben semmi furcsát, pedig kellett volna.

Már a tóig is futottam.
Lejt az út odáig, mégis nagyon kimerültem ezen az 500 méteren. Szép lassan, nyugodtan futottam tovább a tó körül. Az első kör még sikerült, bár nagyon nehezen. Csak vonszoltam magam, a lábaim alig akartak engedelmeskedni. El kezdtem szédülni, kezdtem homályosan látni és olyan érzésem volt, mintha a szemeim ki akarnának dülledni. Először még nem fogtam, hogy baj van, mert voltak mostanában ilyen tapasztalataim, de pár percen belül elmúltak.

Most azonban nem akart múlni.
Lüktetett a szemem veszettül. Aztán már az agyam is. Majd a szívem is olyan gyorsan kezdett verni, hogy az már fájt. Itt már éreztem, hogy ez nem normális, úgyhogy lassítottam, de már olyan lassan vánszorogtam, hogy még sétálni is gyorsabban szoktam. Még egy 70 év körüli bácsika is elszáguldott mellettem.
A következő percekben már a kezeim és a lábaim is remegtem, alig tudtam kontrollálni őket, a lábaim összeakadtak és egyre homályosabban láttam. Olyan érzésem volt, hogy minden akaraterőm ellenére is minden erőm elhagy, a lábaimból minden erő elszáll és nem bírom többet mozdítani. Végül tényleg nem bírtam.

Összeestem ott a tó parton a második körben.
Nem ájultam el, mert mindenre emlékszem. Egyszerűen csak nem volt több erő a lábaimban és összecsuklottam. Annyi erőm nem volt, hogy talpon maradjak. Felállni sem tudtam csak néhány perc múlva, bár legszívesebben inkább négykézláb mentem volna el hazáig, minthogy fel kelljen állnom. Alig bírtam hazavánszorogni és több órába telt, mire annyira össze tudtam szedni magam, hogy bármihez is kezdjek, vagy akár csak gondolkozzam.

Azt már tudtam, hogy ez nem edzettség kérdése volt, itt már valami komoly gond van.
Egyből az a gondolatom támadt a tünetek alapján, hogy oxigénhiány. De az mitől lehet? Hát vashiánytól. Vas hiányában nem szállít a vér elég oxigént az agyhoz, a szívhez, az izmokhoz. Ez elég logikusnak tűnt, úgyhogy az itthon fellelhető összes vaskészítményt előkotortam azóta és már be is kapkodtam néhányat.
A neten is utánanéztem a dolgoknak és eléggé beigazolódni látszik ez a gyanúm. Régebben is voltam már vashiányos, igaz, nem ennyire. Viszont annyira fájt a reggeli futásnál a szívem és az agyam is, hogy utánanéztem ennek is, hogy ez mi lehet. Azt találtam, hogy vashiánynál súlyosabb esetben a szív és az agy is maradandó károsodást szenvedhet.
Ettől aztán észhez tértem! Most kaptam egy új esélyt! Reggel akár ott is maradhattam volna. Annyira fájt és lüktetett a szívem, hogy akár meg is állhatott volna - szerintem. Nem vagyok orvos, de ez volt az érzésem.

Azt hiszem, ezek után most egy kis kényszerpihenő következik...