Bicajozás - 2010. március 23.

Biciklizés

táv: 4,3 km
idő: 13 perc
seb: 20 km/h

Gyönyörű idő volt ma, így előkerült a bicaj.
Nemcsak túrázni, de itt a környéken is szeretek biciklivel közlekedni. Vidéken minden másnál praktikusabb közlekedési eszköz. Igaz, sétálni sem rossz, csak nem mindig van annyi időm, hogy mindenhová gyalog menjek.

Ma le kellett ugranom a szomszéd faluba a plébániára.
Kicsit siettem megint, úgyhogy kiparkoltam a járgányt a téli búvóhelyéről, leporoltam kicsit, felfújtam a kerekeit, aztán lóra pattantam. A paripával nem volt gond, ment, ahogy szokott, vagyis, ahogy hajtottam. Na, ez utóbbival már volt gond.
Még lefelé csak gurult a szentem, de már az egyenes szakasszal sem voltam kiegyezve: a combom hamar beállt. Nem begörcsölt, csak úgy teljesen kimerült. Éreztem, hogy mintha nem jutna bele elég vér vagy oxigén és percek alatt izomláz-szerű tüneteim lettek. Még jó, hogy hamar elértem a plébániát, ahol megpihenhettem kicsit.

Hazafelé viszont fel kellett tekerni a hegyen.
Ez nem volt semmi küzdelem. Gondoltam, feltolom és nem szenvedek vele, de hát van bennem annyi kurázsi, hogyha már van nálam egy bringa, akkor bizony használjam is. Lehet, hogy nem kellett volna. Feltekertem valahogy, de már közben éreztem, hogy az agyam megint úgy el kezd szűkülni, nyomni, ahogyan azon a bizonyos januári futáson is. Szerencsére most hamarabb hazaértem, mint ahogy lefordultam volna a bicajról.

Ez viszont félelmetes.
Általában 60-70 km lazán a lábamban volt mindig, bármikor kellett is bringára pattanni, most pedig még ennyit sem tudok letekerni. Ez nem edzetlenség, ennyit álmomból felriasztva is bármikor röhögve lebicajoztam, most meg majdnem belepusztulok alig 4 és fél km-be.
Ez még mindig vashiány, de most már kezdek kicsit besokallni tőle. Több, mint két hónapja szedem tonnaszámra a vasat és semmi változás, pedig nagyon odafigyelek rá, hogy ne egyek semmi olyat a vas bevétele előtt ill. után pár órával, amit gátolhatná a felszívódását. Sőt, sokszor nem is eszem előtte, utána, nehogy bármi is megzavarja őt a beépülésben. És még mindig semmi...
Ja, de, majdnem elfelejtettem: már nem szoktam belázasodni esténként. Ez is valami.